Fitten 60 fölött is
A szépkoruak felkarolása alapíványunk egyik alap pillére. Hiszen minden generációnak megvan a szépsége de amikor az ember nyugdíjba megy és az aktív statuszból a passzivba vonul nem könnyű elfogadni és élni vele. Éppen ezért szervezünk az idősebb generációnak számtalan programot, ahová kimozdulhatnak, szórakozhatnak, társaságban lehetnek, tanulhatnak és sportolhatnak. Egy kerekasztal megbeszélés során alakult ki a programunk, melyet nagyon szeretnek és aktívan ki is használnak.
A Zarah Kids székházban pilates oktatás folyik 50 szépkorú személynek. Délelötti órákban, kis csoportokban foglalkozunk velük egy oktató segítségével. A programot ők maguk állítják fel, annak megfelelően, hogy ki, hogy bírja. Van aki heti egyszer jár, van aki kétszer, sőt olyan is akad aki háromszor tornázik. Az életkornak megfelelő mozgás elengedhetetlen minden korosztály számára, egészségünk megőrzése érdekében.
Havi rendszereséggel tartunk társasjáték esteket, megidézve a régi szép emlékeket, amikor még csak a kártya és a malom jelentette a családi társasjátékot az esti kikapcsolódáshoz. Ma már különböző logikai-, stratégia-, kártya-, és társasjátékok közül válogathatunk, éppen mihez van kedvünk. Önkéntesek segítségével, akik ismerik a játékokat csoportokat alakítunk ki és a szabályok ismertetése, próbajáték után kezdetét veszi az igazi jaték. Nagy beleéléssel, nevetéssel telnek ezek a délutánok. Mindenki a hozzá legközelebb álló játékot próbálhatja ki, sajátíthatja el. Több játék közül válogathatnak, mely alapítványunk tulajdonában van és folyamatosan bővül.
Teadélutánokra is sor kerül, amikor egy közös vacsora vagy tea mellett elbeszéljük az elmúlt idők tevékenységeit, megtervezzük a jövőbeli programokat. A közös találkozások mégszorosabbra fűzik a baráti és társas kapcsolatokat. Előkerülnek a nosztalgiás emlékek, melyen jókat lehet derülni és közben a lelkünk is töltődik.
Nagy örömünkre szolgál a szép generációnak rendezvényeket szervezni, hiszen kölcsönösen tanuluk egymástól, felelevenítjük hagyományainkat, ősi tudásukat adják át nekünk melyekkel mi is gazdagabbak leszünk.