Ezüst fenyő díj
09/03/21 6:34     A+ | a-
Segíteni és közösséget kovácsolni – ez jellemzi a kézdivásárhelyi Bakk Vitális Mária Kinga életét és munkásságát, melyért elismerésképpen az RMDSZ ünnepélyes keretek között Ezüstfenyő-díjban részesítette Kolozsváron, szeptember 3-án.
Háromszék idei kitüntetettje a céhes városi Zarah Moden Kft. és New Fashion Rt. vezérigazgatójaként, valamint a Pro Sanitate Alapítvány kuratóriumának elnökeként több évtizede tevékenységével, szociális felelősségvállalásával példaértékűen dolgozik közösségéért. Hitvallása szerint mindennek titka, felismerni egymásban a közös lelki és szellemi vonásokat, felébreszteni az emberekben a segítségnyújtásra való igényt, követendő példát mutatni és megérezni, hol, mikor és mire van a legnagyobb szükség. „Szüleim becsületességre, a munkában való hitre, kitartásra és az emberek iránti együttérzésre neveltek. Az ő szellemiségükkel és tanításaival haladok az életben, azt teszem, amit tennem kell, és boldoggá tesz az a tudat, hogy ezen az úton nem vagyok egyedül”— vallja Bakk Vitális Mária Kinga, akinek nevéhez számtalan karitatív és közösségépítő program fűződik.