Dinó park
10/03/15 7:32     A+ | a-
          Az állatok világnapja alkalmából a Kászonimpéri Böjte Csaba által működtetett Szent Katalin ház lakóit és a Petőfi Sándor Gimnáziumban működő Kelemen Kata tanítonő irányitása alatt levő Szeretet csoport gyerekeit elvittük a Rozsnyói Dinóparkba.  Minden kis résztvevő induláskor részesült egy piros kendőben, az összetartozás jeléül és egy kitűzőt is kapott amin szerepelt a nevük, nehogy eltévedjenek. Szerencsére erre nem került sor, de mindenre fel voltunk készülve. Meg is jegyezték a Dinópark bejáratánál, hogy ilyen szervezett csoport még nem járt náluk, mindenre gondoltunk.
            A gyerekeknek nagy élmény volt a hatalmas dinók között szaladgálni, sőt még a felnőtteknek is. Az élethű dinókat meg lehetett simogatni, volt amelyik még hangot is adott ki, ez nagyszerű móka volt a gyerekek számára. Fotózkodtak a dinókkal, mesélték egymásnak az ismert dinótörténeteket, próbálták kitalálni, hogy melyik fajhoz tartoznak a dinók. Egy igazi nagy játék volt a park meglátogatása. Amikor már körbejártuk a helyszínt akkor a gyerekjátszótérnél pihentettük meg az izmainkat, de itt sem álltak meg a gyerekek egy percig sem. Jöttek, mentek, szaladgáltak, csúszdáztak, hintáztak, forogtak, vonatoztak. Mindenki azt játszott amihez éppen kedve volt.
            Hazafele a buszban mindenki álomba szenderedett egy ilyen élménydús nap után. Még utána hetekig hallottuk a dinóparkos kalandok beszámolóit. Számunkra is egy igazi kikapcsolódást és feltöltődést jelentett ez a nap. Reméljük, hogy még sok ilyen élményben lesz részünk.